|
|
Osram elektronikus előtétek
Elektronikus előtétek
Több fény fényforrás-elektronikus előtétrendszerrel
A legmodernebb elektronika alkalmazásával
a lámpa és az elektronikus előtét (EVG) jobban
összehangolható mint valaha. Így optimális fényhasznosítás
és 50%-kal nagyobb élettartam várható.
Továbbá a hagyományos előtétekkel összehasonlítva
30%-ig terjedő energiamegtakarítás
érhető el - ami fontos lépés az energiafogyasztás
csökkentése és a környezetvédelem terén. Ezért
az ún. „mágneses előtétek” (vasmagos fojtótekercsek)
jelentős részét az Egyesült Államokban,
Európában és Japánban 2005-ig kivonják
a forgalomból.
Mindenkinek jobb
Az elektronikus előtétekkel mûködtetett fényforrás
fénye villogásmentes. A lámpa begyújtásakor
korábban megszokott bekapcsolási villódzás is
elmarad, továbbá az előtét zúgása gyakorlatilag
nem hallható. Az elektronikus előtétekkel üzemeltetett
fényforrások kellemes és egészséges fényt
hoznak létre, ami hosszú ideig, nagy koncentrációval
végzett munkát tesz lehetővé korai
elfáradás nélkül.
Az elektronikus előtétek már intelligensek is
Egy újonnan kifejlesztett technika lehetővé teszi
intelligens előtétek előállítását. A gyakorlatban
ez azt jelenti, hogy a MULTIWATT elektronikus
előtét a tökéletes lámpaüzem mellett nagyobb
alkalmazási rugalmassággal is rendelkezik.
Igy például két különböző teljesítményû fényforrás
egy elektronikus előtéttel üzemeltethető.
Dinamikus fény
Az új DALI interfésszel az elektronikus előtétek
bemeneti oldala is intelligens lett. A DALI (Digital
Addressable Lighting Interface) segítségével
lehetővé vált, hogy a dimmelhető elektronikus
előtéteket, digitális úton vezérlőkészülékkel
egyedileg címezzük, csoportokat alakítsunk ki,
fényjeleneteket állítsunk be, és státuszvisszajelzéseket
kapjunk az elektronikus előtéttől pl.
a fényforrás meghibásodásáról. Ezen kívül
a DALI interfészbe integráltuk az ún. Touch DIM
szolgáltatást, ami lehetővé teszi az elektronikus
előtét vezérlését egyetlen nyomógombbal vezérlőkészülék
nélkül. A DALI sok lehetőséget kínál
a dinamikus fény(-vezérlés) terén.
Minden alkalmazáshoz
a megfelelő előtétet
Egyenes T8 (Ø26 mm) fénycsövekhez:
QUICKTRONIC® DALI-L, új dimmelhető interfésszel
konferencia- és bemutatótermek komfortos
világításvezérléséhez, fényjelenetek
és csoportok kialakításával,
- QUICKTRONIC® DE LUXE DIMMBAR, bemutató-
és előadótermekben dimmelhető (1%-ig)
világítás és gazdaságos természetes fénytől
függő világításvezérlések kialakításához,
- QUICKTRONIC® PROFESSIONAL, meleg
indítású előtét karcsú kialakítással, és kis
hálózati felharmonikus tartalommal,
- QUICKTRONIC® SHORT, rövid, meleg indítású
előtét magasabb környezeti hőmérsékletû
alkalmazásokhoz,
- QUICKTRONIC® ECONOMIC, meleg indítású
előtét hagyományos előtétekhez (KVG) hasonló
külső méretekkel, lehetővé teszi a hagyományos
előtétek lecserélését lámpatestekben nagyobb
konstrukciós változtatások nélkül,
- QUICKTRONIC® INSTANT START, olcsó elektronikus
előtét kis kapcsolási gyakoriság esetén.
Egyenes T5 (Ø16 mm) fénycsövekhez:
- QUICKTRONIC® DALI FQ, új dimmelhető interfésszel
gazdaságos és komfortos világítási rendszerekhez,
- QUICKTRONIC® FQ DIMMBAR, gazdaságos
természetes fénytől függő világításvezérléshez,
- QUICKTRONIC® FQ FLAT, a nagy fényáramú
FQ-lámpákhoz, kis, 21 mm-es magassággal,
- QUICKTRONIC® DALI FH, új dimmelhető interfésszel
gazdaságos és komfortos dimmelhető
világítási rendszerekhez,
- QUICKTRONIC® QT FH DIMMBAR, a gazdaságos
természetes fénytől függő világításvezérlések
kialakításához,
- QUICKTRONIC® MULTIWATT QT-FH FLAT, az
FH-lámpák üzemeltetéséhez, kis, 21 mm-es
beépítési magassággal,
- QUICKTRONIC® MULTIWATT QT-FH, a nagyon
gazdaságos FH lámpákhoz 30 mm-es beépítési
magassággal,
- QUICKTRONIC® QT-FC DIMMBAR, kompakt
dimmelhető előtét körfénycsövekhez,
- QUICKTRONIC® QT-FC és QT-M, kompakt előtét
a nagyteljesítményû körfénycsövekhez.
Egyenes T2 (Ø7 mm) fénycsövekhez:
- QUICKTRONIC® QT-FM, megbízható,
karcsú és lapos előtét
az FM® miniatür
fénycsövek biztonságos
üzeméhez.
Kompakt fénycsövekhez:
- QUICKTRONIC® DALI
új dimmelhető interfésszel
18–42 W kompakt
fénycsövekhez,
- QUICKTRONIC® DIMMBAR, dimmelhető előtét
kompakt fénycsöves lámpatestekhez és természetes
fénytől függő szabályozásokhoz,
- QUICKTRONIC® MULTIWATT, kompakt MULTI
előtét számos kompakt fénycső üzemeltetéséhez,
- QUICKTRONIC® az OSRAM DULUX® L, F
típusokhoz 18 W-tól 55 W-ig, és az OSRAM
DULUX® T/E, D/E és S/E típusokhoz 5 W-tól
57 W-ig.
Törpefeszültségû halogénlámpákhoz:
A HALOTRONIC® 80%-kal kisebb súlyú és 40%-kal
kisebb térfogatú, mint a hagyományos transzformátor.
További előnyök: 60%-kal kisebb veszteségteljesítmény,
jelentősen kisebb hőfejlődés, és szerelésbarát
kialakítás.
Nagynyomású halogénlámpákhoz:
POWERTRONIC® mikroprocesszor-technikával
a nagynyomású fémhalogén lámpák jobb fényminősége
érdekében, 35 W-tól 150 W-ig.
LED modulokhoz:
OPTOTRONIC® különböző teljesítményû és
geometriájú LED modulok elektronikus
üzemeltetéséhez.
Az elektródanélküli ENDURA® lámpákhoz:
QUICKTRONIC® ENDURA az elektródanélküli,
hosszú élettartamú ENDURA® lámpákhoz, 70 W-tól
150 W-ig.
Az OSRAM előtétek másképpen
Az elektronikus előtéteknek a minőség és megbízhatóság
terén bizonyos alapfeltételeknek kell megfelelniük:
- A fényforrás támasztotta követelményeknek való
megfelelés (-jel által dokumentálva),
- Elektromágneses összeférhetőség és immunitás
(-, - és - jelek által dokumentálva),
- Megbízható üzem szûk lámpatestekben is, és
hosszú elektronikus előtét (EVG) élettartam.
Hosszú élettartamú elektronikus előtét (EVG):
- Hosszú élettartamú elektrolit kondenzátor
(50 000 óra tc=7O °C maximális hőmérséklet mellett),
- Kifinomult kapcsolástechnika.

Megbízhatóság:
- Kis melegedés (kapcsolási koncepció és
az építőelemek elhelyezése),
- Jó minőségû építőelemek (kiválasztás és
minőségellenőrzés),
- Minőségi gyártás (folyamatvezérlés, In-circuit
Test),
- Burn-In, illetve Stress-Test (korai kiesések
csökkentése),
- 1 00%-os végellenőrzés.
|
Jó zavarvédelem:
CISPR 15
EN 55015
Az elektronika kialakítása olyan, hogy a fenti
szabványok a lámpatestben helyes huzalozást
alkalmazva külön intézkedések nélkül betarthatók. |
Teljesítménycsökkentés nagyobb környezeti
hőmérséklet esetén

Nagy hatásfok:
- kis veszteség (a lámpateljesítmény kisebb
mint 10%-a),
- kis melegedés ( .10 °C),
- nagy energiaosztály (EEI: Energy Efficiency Index):
– A1 minden dimmelhető EVG esetében,
– A2 minden nem dimmelhető EVG esetében.
|
Ellenőrzött minőség a biztonságért
EOL – biztonsági lekapcsolás
A fényforrás élettartamának végén az elektródok
nem egyenletes fogyása miatt aszimmetriák keletkeznek.
Emiatt közvetlenül az erőteljesebben
fogyó elektród előtt feszültségesés jön létre, ami
erőteljesebb energiafelszabaduláshoz vezet.
Ez az állapot hosszabb ideig is fennmaradhat, ami
- a hőfejlődés révén - igazi veszélyhelyzetet eredményezhet,
pédául a lámpa foglalat megolvadása
tüzet okozhat.
Az OSRAM elektronikus előtétek detektálják
a kritikus állapot kialakulását és biztonságosan lekapcsolják
a fényforrást. Egy külön funkció megakadályozza
a felesleges gyújtási kísérleteket is.
A termikus túlterhelés kizárt - ezzel az OSRAM
fontos lépést tett a nagyobb biztonság irányában.
Minden OSRAM elektronikus előtét, amely tartalmazza
az EOL jelet, állandóan figyeli a biz-tonság
szempontjából fontos paramétereket.
A várható szabványmódosítások valószínûleg tartalmazni
fogják ezt az előírást. Nem minden elektronikus
előtét növeli tehát a biztonságot.
Az EOL jellel ellátott OSRAM előtétek esetében
azonban a felhasználó nyugodtan bízhat a világítási
rendszer megnövelt biztonságában.
Cutt-Off-technológia
A sikeres lámpagyújtást követően az elektronikus
előtét lekapcsolja az elektródok fûtését.
Így az elektródok kisebb terhelésének következtében
nő a lámpa élettartama. A Cut-off technológia
nagyobb lámpatest-fényáramról és nagyobb
lámpaélettartamról gondoskodik. A veszteségi
teljesítmény fényforrásonként csak 3 Watt, ami
igen kis érték. Ezen kívül a Cut-Off előtét esetében
a felvett villamos teljesítmény 5–7%-kal kisebb
a nem Cut-Off technológiát alkalmazó EVG-khez
képest.
Termikus tulajdonságok
Háromszög 110-es értékkel
A szimbólummal ellátott előtét felületi hőmérséklete
hiba esetében sem haladja meg a 110 °C-ot.
Ez az adat nagyon fontos a bútoripar számára,
hiszen ez jelzi hogy az előtét közvetlenül fával
érintkezhet. Ezen kívül a lámpatestben alkalmazható
mûanyag minőségét is meghatározza.
Hőmérsékleti teszt tc max. = 70 °C
A ház hőmérséklete a jelzett ponton nem haladhatja
meg az adott értéket, az adatlapon megadott
élettartam biztosítása mellett.
ENEC 10 vizsgálati jel
Egységes vizsgálati jel Európában. Az ENEC jel
után látható szám annak a független bevizsgáló
intézetnek az azonosítója, ahol az ENEC iránymutatásai
alapján a vizsgálatokat elvégezték. Például
a 10-es szám a németországi VDE bevizsgáló
intézetét jelenti. Az ENEC jel megfelel az
EN 60928 biztonsági és az EN 60929 mûködési
szabványok teljesülésének.
EN 60928
Biztonsági követelmények a fénycsöveket
üzemeltető EVG-kel szemben.
EN 60929
A fénycsövek üzemére vonatkozó előírások.
EMV
Egy független bevizsgálóállomás igazolja, hogy
az előtét az EMV irányelvet az immunitás, rádiófrekvenciás
zavarvédelem és a hálózati áram felharmonikus
tartalma tekintetében teljesíti. Ezzel egyidejûleg
igazolja azt, hogy a gyártó az elektronikus
előtétekre vonatkozó EMV előírások betartásával
a CE jelet a készüléken elhelyezheti. Az EMV
vizsgálati jel előtéten való feltüntetésével
jelentősen csökken a gyártó által elvégzendő
EMV-vizsgálatok terjedelme.
EEI – A2
Energie-Effizienz-Index (Energiahatékonysági
Index), az EVG energiaosztályba sorolása
Ennek megadásával a vásárló az előtét energiahatékonyságát
is meg tudja ítélni. Minden elektronikus
előtét a legmagasabb A2 … A3 osztályok
egyikébe tartozik. A dimmelhető EVG-k besorolása
A1. A hagyományos előtétek (KVG) C vagy D, míg
a kis veszteségû előtétek (VVG) B energiaosztályba
tartoznak.
U-OUT
Az előtét (EVG) maximális kimeneti
feszültsége.
Meleg gyújtás
A modern előtétek a gyújtás előtt
a lámpaelektródokat optimális,
emissziós hőmérsékletre hevítik
fel. Ez különösen fontos a kis
teljesítményû lámpák esetében,
amelyek igen érzékeny elektródokkal
rendelkeznek. Csak az
optimális melegindítás tudja garantálni,
hogy a kapcsolási ciklusok
száma csak jelentéktelen
hatással legyen a lámpa élettartamára.
Az előtét kiválasztása során
erre a tulajdonságra, amely
az üzemeltetési költségekre is
kedvező hatással van, nagy figyelmet
kell fordítani.
Csupaszolási távolság
A csatlakozókapocshoz javasolt
csupaszolási távolság és vezetékkeresztmetszet.
DALI – szabványosított digitális világításvezérlés
DALI – a közös szabvány
A DALI-t, Digital Addressable Lighting Interface,
vezető elektronikus előtétgyártók közösen
fejlesztették ki, azért hogy egységes szabványt
biztosítsanak a világítástechnikai ipar számára.
A DALI nem rendszert, hanem az elektronikus
előtétekkel folytatott kommunikációt definiálja.
Ezért a DALI szabvány az EN 60929 előtétekre
vonatkozó szabvány E4 függelékébe került be.
A ma követelményei a világítástechnikában
A modern világítási berendezéseknek ma már
többet kell tudniuk a be- és kikapcsolásánál. A fény
a helyiség komfortjának, továbbá a Facility Management
energiatakarékossági koncepciójának
része. Napjaink követelménye olyan világítási
hangulatok létrehozása, amelyben több világítási
csoport fogható össze, és a csoportok egyedi
fényáramai ezután világítási képek (fényjelenetek)
formájában eltárolhatók. A beállítások rugalmas
megváltoztatása (csoportok, jelenetek, stb.) szintén
igényként merül fel. Továbbá a világítási rendszer
integrálása épületfelügyeleti rendszerekbe, pl.
a világítás központi vezérlése, állapotvisszajelzése
egyre gyakoribb követelmény.
A klasszikus installáció elavult
A klasszikus installáció eszközeivel és a széles
körben elterjedt analóg 1…10 V-os interfésszel
az ilyen igények nagyon nehezen vagy csak nagy
ráfordítás árán valósíthatók meg. Sok komponensre
volt szükség a beprogramozott képek megváltoztatásához,
rugalmas csoport-hozzárendelések
biztosításához, és természetes fénytől függő
szabályozás integrálásához.
A busztechnika túl költséges
A komfortos világításvezérlési rendszerek eddig
csak digitális installációs buszrendszereken, pl.
EIB vagy LON alapulhattak. A technika, habár
minden követelményt ki tud elégíteni, valójában az
épületben sokkal komplexebb feladatok elvégzésére
is alkalmas, ezért telepítésük sokkal költségigényesebb.
Általában speciális vezérlőkábel és
drága szaktudás alkalmazására van szükség a kivitelezés
folyamata során, és a beállítások egyszerû
felhasználói megváltoztatása csak kivételes esetekben
megengedett.
DALI – az egyszerû és rugalmas alternatíva
Tehát a korszerû világítástechnikának olyan rugalmas,
de egyszerû rendszerre van szüksége,
amely kevés, kedvező árú komponessel, kis
kábelezési igénnyel és felhasználóbarát kezelési
koncepcióval a helyiségek világításvezérlésére
koncentrál. Ezért fejlesztette ki a világítástechnikai
ipar az új digitális kommunikációs szabványt.
A DALI az eddigi 1…10 V-os technika és a komplex
buszrendszerek közötti rést igyekszik áthidalni.
DALI áttekintés:
- A vezérlővezeték polaritására OSRAM DALI
előtétek alkalmazásakor nem kell figyelni,
- Az NYM 5x1,5 mm2 – két szabad ere felhasználható
a DALI interfész számára,
- Minden készülék egyedileg megszólítható,
- A csoporthozzárendelések csak az üzembe
helyezés során kerülnek megadásra – nincs
csoporthozzárendelés kábelezés révén,
- Minden DALI előtét több csoportba is tartozhat,
csoportszintek definiálása hosszirányban és
keresztben is lehetséges,
- A fényjelenetek értékei és a csoport-hozzárendelések
a DALI EVG-ben vannak tárolva. Ez
sokkal kevesebb rendszerkomponenst igényel,
mint az 1 - 10 V-os interfész esetében,
- Visszajelzések a DALI EVG-től:
– Lámpa be/ki,
– Fényáram aktuális értéke,
– Lámpameghibásodás.
- Speciális beállítások, pl. dimmelés sebessége
vagy szükség energiaellátási üzem paraméterei,
- Szinkron dimmelés – fényjelenetváltáskor minden
DALI előtét egyszerre fejezi be a dimmelést,
- Zavarvédett, digitális adatátvitel,
- A tárolt adatok hosszabb idejû feszültségkimaradás
esetén sem vesznek el,
- A DALI interfészt a hálózati feszültséghez hasonlóan
kell kezelni,
- A DALI csak az előtét ill. DALI komform fogyasztók
és a vezérlő közötti kommunikációt definiálja,
- A DALI a modern épületfelügyeleti rendszerek
világításvezérlési alrendszere,
- A fényforrást a DALI előtét kapcsolja be és ki –
nincs szükség külön relére.
DALI alkalmazási áttekintés
A fénykomfort növelése Touch DIM-mel
Hálózati feszültséggel dimmelni
Az egyszerû világításvezérlések megvalósításához
az új generációs DALI előtétek új funkcióval
bővültek: Touch DIM-mel.
Így lehetőség van arra, hogy a DALI vezérlőkapcsokra
adott hálózati feszültséggel dimmeljünk
vagy kapcsoljunk. Vezérlőkészülékre nincs
szükség, az előtét szolgál vezérlőkészülékként.
Kapcsolási rajz Touch DIM alkalmazáshoz:

Az OSRAM DALI előtét esetében a hálózati
feszültség fázisvezetőjére és a vezérlővezeték
polaritására nem kell figyelemmel lenni.
Az átállás automatikusan történik:
Az átállás DALI (alapbeállítás) vezérlésről
Touch DIM funkcióra a nyomógomb 2 s-os
megnyomásával érhető el. Ha a készülék újra
DALI környezetbe kerül, az első vett DALI távirat
hatására automatikusan átáll DALI üzemre.
A Touch DIM a következő funkciókat nyújtja:
- azonnali gyújtás minden
dimmelési helyzetben,
- automatikus dimmelés az eltárolt
referenciaértékre,
- dimmelés mindig lehetséges,
- referenciaérték eltárolása az
előtétbe,
- az aktuális állapot eltárolása
esetleges feszültségkimaradás
esetén.
|
|
 |
Fontos:
A Touch DIM soha nem használható egyidejûleg
DALI vezérlőkészülékkel. Egyidejûleg vagy csak
a DALI üzem vagy csak a Touch DIM használható.
Egyébként a vezérlőkészülék, az előtét illetve
konverter, vagy a tápegység tönkremehet!
Ugyanaz a megoldás 1 - 10 V-os elektronikus előtétekhez
OSRAM DALI - 1 - 10 V -os konverternél szintén
használható a Touch Dim funkció. A konverter
ehhez a funkcóhoz külön vezérlőbemenettel
rendelkezik. A készülék két kialakítási formában
kapható: kalapsínre pattintható és lámpatestbe
építhető kivitelben.
DALI – 1 - 10 V-os konverter mûszaki adatai
Kapcsolási rajz DALI üzemhez: kalapsínre pattintható kivitelû konverter |
| Kapcsolási rajz DALI üzemhez: lámpatestbe építhető konverter |
 |
A DALI BASIC világításvezérlési rendszer
Alkalmazási területek:
A BASIC rendszer alapja egy multifunkcionális
vezérlőkészülék, ami elsősorban tárgyalóhelyiségek,
osztálytermek, tornacsarnokok vagy lakóépületek
helyiségeinek világításvezérlésére alkalmas.
Ezzel a rendszerrel a modern, rugalmas világításvezérlés
alapfunkciói, legyen az szabályozás vagy
vezérlés, megvalósíthatók. A rendszer rendkívül
meggyőző egyszerû tervezése, szerelése és
üzembe helyezése, továbbá a tiszta, a lényeges
funkciókra koncentráló kezelési koncepciója miatt.
A BASIC a komfortos DALI alkalmazások alaprendszere.
Rendszerjellemzők:
- digitális világításvezérlés DALI interfésszel
- 4 szabadon programozható fényjelenet
(1 a természetes fénytől függő szabályozás)
- 4 szabadon programozható csoport
- 3 egymástól független szabályozási csoport
(nincs offset, optimalizált szabályozás)
- mozgásérzékelés beállítható utánfutási idővel
(1 - 30 min)
- jelzés lámpahiba vagy hibás bekötés esetén
(LED-del és potenciálmentes kontaktussal)
- igen egyszerû programozás és kezelés
5 szabványos nyomógombbal
- több kezelési hely kialakítása lehetséges
- installációt ellenőrző eljárások (pl. nyomógombok
bekötése)
- vezérlő készülékbe integrált DALI tápegység
- minden rendszerbeállítás megmarad hosszabb
feszültségkiesés esetén is
- a meglévő 1 - 10 V-os rendszerekhez DALI -
1 - 10 V-os konverterrel illeszthető
Alkalmazási példa:
Nagyterû iroda állandó megvilágítási szintre
szabályozással és mozgásérzékeléssel.
Követelményprofil:
- állandó megvilágítási szintre szabályozás igény
szerinti egyedi dimmeléssel,
- a világítási rendszer jelenlétfüggő aktiválása,
- 3 egymástól független szabályozási kör, amelyek
az enegiafelhasználás optimalizálása érdekében
egyedileg kapcsolhatók,
- a szabályozási körök kölcsönös negatív egymásrahatása
elhanyagolható legyen,
- kábelezést nem érintő rugalmasság az irodák
használatának módosulásakor,
- üzembe helyezés villanyszerelő által.
A DALI ADVANCED világításvezérlési rendszer
Alkalmazási területek:
Az ADVANCED rádiófrekvenciás átvitelû világításvezérlési
rendszer elsősorban konferenciatermek,
osztálytermek, tornacsarnokok, közlekedők, vagy
akár lakóépületek helyiségei emelt szintû igényeinek
kielégítésére alkalmas. A rendszer komfortos,
akár távirányítóval is kezelhető világításvezérlést
és szabályozást tesz lehetővé. Elemes táplálású
rádiós komponensekkel a rendszer nagyfokú
rugalmasságot biztosít a kialakítás megváltoztatása
vagy épületek felújítása terén.
Rendszerjellemzők:
- digitális világításvezérlés DALI interfésszel,
- 16 szabadon programozható jelenet,
- 16 szabadon programozható csoport,
- független szabályozási csoportok,
- mozgásérzékeléssel aktiválható rendszer,
- rádiós kezelő egységek, amelyek
egymással összehangolhatók,
- 2-, 4-, és 8-szoros kezelőegységek,
- egyszerû és komfortkezelés,
- a kezelőegységekhez nem kell kábelt
fektetni az elemes üzem miatt,
- egyszerû programozás menüvezérelt
programozókészülékkel,
- minden rendszerbeállítás megmarad
hosszabb feszültségkiesés esetén is,
- A meglévő 1 - 10 V-os rendszerekhez DALI -
1 - 10 V-os konverterrel illeszthető,
- egy programozókészülék alkalmazható több,
különböző rendszerhez.
Alkalmazási példa:
Konferenciaterem vezérlése fényjelenetekkel.
Alkalmazási profil:
- sok fényjelenet a helyiségkialakításnak megfelelően,
egyedileg is dimmelhető csoportok,
- a világítási rendszer jelenlétfüggő aktiválása,
- távirányítási lehetőség,
- külön kezelőegység a csoportokhoz és
fényjelenetekhez,
- természetes fénytől függő szabályozás,
- a szabályozási körök kölcsönös negatív egymásrahatása
elhanyagolható legyen,
- kábelezést nem érintő rugalmasság az irodák
használatának módosulásakor,
- üzembe helyezés/módosítás villanyszerelő által
elvégezhető legyen.
Multifunkcionális konferenciaterem:
A képen bemutatott konferenciateremben különböző
típusú előadásokat tartanak. Ezért különböző
fényhangulatokat kell kialakítani, amit a különböző
felhasználók azonnal, bonyolult kezelési útmutatás
nélkül meg tudnak változtatni. A kezelést az asztaltól,
távirányítóval is biztosítani lehet.
A DALI ADVANCED segítségével mindez gyerekjáték.
A kezelőelemeket az igényeknek megfelelően
lehet kombinálni. Ezenkívül minden fontos
funkció kezelése a komforttávirányítóról is lehetséges.
A szerelés valamint az akár lényeges módosítások
a kézi programozóegységgel villanyszerelő
által is végezhetők.
1 - 10 V-os komponensek a QUICKTRONIC DIMMBAR-hoz
Dimmelhető világítási berendezések
A világításszabályozás minden élettérben egyre
fontosabb szerepet játszik. Legyen az a vállalkozási,
köz- vagy privát szféra - a dimmelhető világítás
ma már alapigényként jelentkezik. A hajtóerő
a nagyobb gazdaságosság és a jobb világítási
komfort:
- a világítási költségek csökkentése,
- a világítási komfort növelése,
- az individualitás (egyediség) erősítése.
Mindez az utóbbi évek mûszaki haladása következtében
vált lehetővé. A modern 1…10 V-os vezérlésû
elektronikus előtétek a megfelelő kezelőelemekkel
és érzékelőkkel kombinálva megteremtik az
előfeltételét az egyszerû és kedvező árú megoldásoknak.
Minden alkalmazáshoz a megfelelő
vezérlőkészülék
Az egyes megoldásokat a vezérlés fajtája jellemzi:
- automatikus vezérlések,
- kézi vezérlések,
- komplex vezérlések.
Tipikus alkalmazások például irodák és ipari csarnokok
természetes fénytől függő szabályozása,
továbbá konferenciatermek és gyûléstermek rendezvényekhez
illeszkedő világítása, vagy CAD-termek
és vezérlőtermek világítási szintjének egyedi
igényekhez illesztett beállítása. A megfelelő
1–10 V-os dimmelő komponensek kiválasztása
erőteljesen függ a mindenkori alkalmazástól.
A követelményprofilt ezért pontosan kell definiálni.
Automatikus vezérlések
A szenzorokkal megvalósított automatikus vezérlések
kiválóan alkalmasak a világítás üzemeltetési
költségeinek csökkentésre. Ekkor a világítást fényérzékelőkkel
a természetes fény függvényében szabályozzuk
(állandó megvilágítási szintre szabályozás)
úgy, hogy az ingyenesen rendelkezésre álló
természetes fényt is felhasználjuk. Ezzel a megoldással
akár 60%-os energiamegtakarítás is megvalósítható.
70%-os vagy ennél nagyobb megtakarítás is realizálható
lekapcsolási automatika, mozgásérzékelők
és kapcsolóórák alkalmazásával.
Kézi vezérlések
Kezelőelemekkel, mint pl. nyomógombokkal és
távirányítókkal végzett kézi mûködtetések nagyobb
rugalmasságot biztosítanak és optimálisan alkalmazkodnak
a felhasználók követelményeihez.
A különböző 1 - 10 V-os vezérlőkészülékek az igényekhez
illeszkedő világításvezérlés eléréséhez
kombinálhatók.
Komplex vezérlések
Kapcsoló/dimmelő aktorok segítségével az
1 - 10 V-os interfészek egyszerûen csatlakoztathatók
az EIB épületfelügyeleti rendszerekhez. A kapcsoló/
dimmelőaktorokról további információ
az EIB gyártóktól szerezhető be.
QUICKTRONIC® FQ® (T5/Ø16 mm-es), QUICKTRONIC® flat FQ® (T5/Ø16 mm-es) fénycsövekhez

QUICKTRONIC® FQ® (T5/Ø16 mm-es) fénycsövekhez - egyfényforrásos kivitel
QUICKTRONIC® FQ® (T5/Ø16 mm-es) fénycsövekhez - kétfényforrásos kivitel

QUICKTRONIC® flat FQ® (T5/Ø16 mm-es) fénycsövekhez - egyfényforrásos kivitel

QUICKTRONIC® flat FQ® (T5/Ø16 mm-es) fénycsövekhez - kétfényforrásos kivitel
Általános mûszaki paraméterek (QUICKTRONIC® flat FQ® fénycsövekhez):
- Hálózati feszültség: 230 V - 240 V
- Hálózati frekvencia: 50 - 60 Hz
- Lámpagyújtás: Gyújtás optimális elektród-előfûtéssel 1 s-on belül.
A hálózati feszültség rövididejû kiesésekor (< 0,5 s), a lámpa
0,5 s-on belül újragyújt.
- Az akkumulátorfeszültség 154 V-ig csökkenhet. A lámpák
gyújtása csak 198 V feletti feszültségnél lehetséges.
- Vizsgálati jelek:
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem EN 55015 szerint
- Hálózati felharmonikus tartalom EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság EN 61547 szerint
QUICKTRONIC® flat FH® (T5/Ø16 mm-es), QUICKTRONIC® DIMMBAR 1…10 V, FQ® (T5/Ø16 mm-es) fénycsövekhez

QUICKTRONIC® DIMMBAR FQ® fénycsövekhez – egyfényforrásos kivitel
QUICKTRONIC® DIMMBAR FQ® fénycsövekhez – kétfényforrásos kivitel

QUICKTRONIC® FH® fénycsövekhez - egyfényforrásos kivitel
QUICKTRONIC® FH® fénycsövekhez - kétfényforrásos kivitel

QUICKTRONIC® FH® fénycsövekhez - három- és négyfényforrásos kivitel
Általános mûszaki paraméterek (QUICKTRONIC® FH® fénycsövekhez):
- Hálózati feszültség: 230 V - 240 V
- Hálózati frekvencia: 0,50 - 60 Hz
- Lámpagyújtás: Gyújtás optimális elektród-előfûtéssel 1 s-on belül.
A hálózati feszültség rövididejû kiesésekor (< 0,5 s), a lámpa 0,3
s-on belül újragyújt.
- Azonos fényáram egyen- és váltakozó feszültségû táplálás esetén.
Az akkumulátorfeszültség 176 V-ig csökkenhet. A lámpák gyújtása
csak 198 V feletti feszültségnél lehetséges.
- CW verzióként is kapható, kézi és automatikus lámpatestvezetékezéshez.
- Vizsgálati jelek:
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem EN 55015 szerint
- Hálózati felharmonikus tartalom EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság EN 61547 szerint
QUICKTRONIC® flat FH® (T5/Ø16 mm-es) fénycsövekhez

QUICKTRONIC® flat FH® fénycsövekhez – egyfényforrásos kivitel
QUICKTRONIC® flat FH® fénycsövekhez – kétfényforrásos kivitel
Általános mûszaki paraméterek (QUICKTRONIC® flat FH® fénycsövekhez):
- Hálózati feszültség: 230 V … 240 V
- Hálózati frekvencia: 50 … 60 Hz
- Lámpagyújtás: Gyújtás optimális elektród-előfûtéssel 1 s-on belül.
A hálózati feszültség rövididejû kiesésekor (< 0,5 s), a lámpa
0,5 s-on belül újragyújt.
- Vizsgálati jelek:
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem EN 55015 szerint
- Hálózati felharmonikus tartalom EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság EN 61547 szerint
QUICKTRONIC® DIMMBAR 1…10 V, FH® (T5/Ø16 mm-es) fénycsövekhez

QUICKTRONIC® DIMMBAR FH® fénycsövekhez – egyfényforrásos kivitel
QUICKTRONIC® DIMMBAR FH® fénycsövekhez – kétfényforrásos kivitel

QUICKTRONIC® DIMMBAR FH® fénycsövekhez – három- és négyfényforrásos kivitel
Általános mûszaki paraméterek (egy- és kétfényforrásos kivitelhez):
- Hálózati feszültség: 230 V - 240 V
- Hálózati frekvencia: 0,50 - 60 Hz
- Lámpagyújtás: Gyújtás 0,5 s-on belül. Lámpagyújtás minden
dimmelési helyzetben lehetséges.
- Az 1 - 10 V-os interfész maximális vezérlőárama 0,6 mA.
A sorkapocsba max. 1,5 mm2 keresztmetszetû vezeték
köthető be.
- Azonos fényáram egyen- és váltakozó feszültségû táplálás esetén.
Az akkumulátorfeszültség 154 V-ig csökkenhet. A lámpák
gyújtása csak 198 V feletti feszültségnél lehetséges.
- Az új lámpákat ajánlatos 100%-os fényáramon, 100 órán át
mûködtetni (ún. beégetési fázis).
- Vizsgálati jelek:
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem EN 55015 szerint
- Hálózati felharmonikus tartalom EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság EN 61547 szerint
QUICKTRONIC® PROFESSIONAL T8/Ø26 mm-es fénycsövekhez

QUICKTRONIC® PROFESSIONAL T8 fénycsövekhez – egyfényforrásos kivitel
QUICKTRONIC® PROFESSIONAL T8 fénycsövekhez – kétfényforrásos kivitel

QUICKTRONIC® PROFESSIONAL T8 fénycsövekhez – három-, négyfényforrásos kivitel
Általános mûszaki paraméterek (QUICKTRONIC® PROFESSIONAL T8 fénycsövekhez):
- Hálózati feszültség: 230 V - 240 V
- Hálózati frekvencia: 0,50 - 60 Hz
- Lámpagyújtás: Gyújtás optimális elektród-előfûtéssel 2 s-on
belül. A hálózati feszültség rövididejû kiesésekor (< 0,5 s), a
lámpa 0,3 s-on belül újragyújt.
- Az akkumulátorfeszültség 154 V-ig csökkenhet. A lámpák
gyújtása csak 198 V feletti feszültségnél lehetséges.
- Azonos fényáram egyen- és váltakozó feszültségû táplálás
esetén.
- CW verzióként is kapható, kézi és automatikus lámpatestvezetékezéshez.
- Vizsgálati jelek:
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem EN 55015 szerint
- Hálózati felharmonikus tartalom EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság EN 61547 szerint
QUICKTRONIC® DIMMBAR 1…10 V, T8/Ø26 mm-es fénycsövekhez

QUICKTRONIC® DE LUXE DIMMBAR T8 fénycsövekhez – egyfényforrásos kivitel
QUICKTRONIC® DE LUXE DIMMBAR T8 fénycsövekhez – kétfényforrásos kivitel

QUICKTRONIC® DIMMBAR T8 fénycsövekhez – három- és négyfényforrásos kivitel
Általános mûszaki paraméterek (QUICKTRONIC® DIMMBAR T8 fénycsövekhez):
- Hálózati feszültség: 230 V - 240 V
- Hálózati frekvencia: 50 - 60 Hz
- Lámpagyújtás: Gyújtás 2 s-on belül. Lámpagyújtás minden
dimmelési helyzetben lehetséges.
- Azonos fényáram egyen- és váltakozó feszültségû táplálás
esetén.
- Az akkumulátorfeszültség 154 V-ig csökkenhet. A lámpák
gyújtása csak 198 V feletti feszültségnél lehetséges.
- Az új lámpákat ajánlatos 100%-os fényáramon, 100 órán át
mûködtetni (un. beégetési fázis).
- Vizsgálati jelek:
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem EN 55015 szerint
- Hálózati felharmonikus tartalom EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság EN 61547 szerint
QUICKTRONIC® MULTIWATT (kompakt) fénycsövekhez
Ahol korábban különböző elektronikus előtéttípusokra
volt szükség, ma elegendő egyetlen típusú
QUICKTRONIC® MULTIWATT EVG alkalmazása
a különböző fénycsövekhez.
Összesen 17 különböző típusú egyenes, körfénycső
valamint kompakt fénycső üzemeltethető
a QUICKTRONIC® MULTIWATT EVG QT-M 1x26-
42/230-240S elektronikus előtétről.
A QT-M 2x26-32/230-240S típusú előtét pedig
12 különböző típusú, két azonos teljesítményû
fénycső, különböző teljesítményû fénycsövek esetén
pedig több mint 100 kombináció alkalmazását
teszi lehetővé. Minden, az adott EVG-hez megengedett
lámpatípus optimális, azaz a névleges üzemi
pontban mûködik.
Néhány MULTIWATT-típus alkalmazása csökkenti
a szükséges raktározási készleteket, a lekötött tőkét,
továbbá a logisztikai költségeket.
Biztonság:
- Lámpaüzem - EN 60929 szerint,
- Az EVG üzembiztonsága - EN 60928 szerint,
- „End of Life” kapcsolás – a lámpa biztonságos
lekapcsolása élettartamának végén,
- automatikus visszakapcsolás lámpacsere után,
- Cut-off-technológia az elektródfûtés lekapcsolásával:
nagyobb lámpatest-hatásfok, igen hosszú
lámpaélettartam és kis saját hőtermelés,
- Hálózati áram felharmonikus tartalma
EN 61000-3-2 szerint,
- Immunitás EN 61547 szerint.

QUICKTRONIC® MULTIWATT (kompakt) fénycsövekhez – egyfényforrásos kivitel
Általános mûszaki paraméterek:
- Hálózati feszültség: 230 V - 240 V
- Hálózati frekvencia: 0, 50 - 60 Hz
- Lámpagyújtás: Gyújtás optimális elektród-előfûtéssel 1 s-on
belül. A hálózati feszültség rövididejû kiesésekor, (< 0,5 s) a
lámpa 0,3 s-on belül újragyújt.
- Az akkumulátorfeszültség 176 V-ig csökkenhet. A lámpák
gyújtása csak 198 V feletti feszültségnél lehetséges.
- Vizsgálati jelek:
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem EN 55015 szerint
- Hálózati felharmonikus tartalom EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság EN 61547 szerint

QUICKTRONIC® MULTIWATT (kompakt) fénycsövekhez – kétfényforrásos kivitel
Általános mûszaki paraméterek:
- Hálózati feszültség: 230 V - 240 V
- Hálózati frekvencia: 0,50 - 60 Hz
- Lámpagyújtás: Gyújtás optimális elektród-előfûtéssel 1 s-on
belül. A hálózati feszültség rövididejû kiesésekor, (< 0,5 s) a
lámpa 0,3 s-on belül újragyújt.
- Az akkumulátorfeszültség 176 V-ig csökkenhet. A lámpák
gyújtása csak 198 V feletti feszültségnél lehetséges.
- Vizsgálati jelek:
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem EN 55015 szerint
- Hálózati felharmonikus tartalom EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság EN 61547 szerint
Mivel a különböző lámpatípusok
és teljesítményfokozatok
egymással kombinálhatók
a QUICKTRONIC® MULTIWATT
kétfényforrásos előtét lényegesen
nagyobb szabadságot
enged a lámpatest tervezők
számára.

QUICKTRONIC® ECONOMIC (kompakt) fénycsövekhez
Quicktronic® Economic (kompakt) fénycsövekhez
Az elektronikus előtétekkel kialakított energiatakarékos
világítási rendszerek terjedésének trendjét
az EU 2000/55/EG irányelve is erősíti. A D energiaosztályba
tartozó hagyományos előttéttel szerelt
lámpatestek beépítése az Európai Unió területén
2002 májusa óta nem megengedett. 2005 novemberében
az irányelv második fokozatának hatályba
lépésével véget ér a C energiaosztályú hagyományos
előtétek korszaka is. Az új irányelv a fénycső
előtét rendszer energiafogyasztását jelentős
mértékben csökkenti.
Az elektronikus előtéteknek (EVG), az általuk nyújtott
előnyök alapján a hagyományos előtéteket
(KVG) le kell váltaniuk. Olyan EVG-ket kell keresni,
amelyek egyrészről KVG-khez közeli árkategóriájúak,
másrészről fontos EVG tulajdonságokat
garantálnak. Az OSRAM elfogadta a kihívást és
a QUICKTRONIC EVG családot igazi KVG alternatívával
egészítette ki:
QUICKTRONIC® ECONOMIC.
A MULTIWATT-EVG koncepció révén az új QT-ECO
típusok mindenütt, ahol korábban különböző KVG
típusokat alkalmaztak csökkentik a diszpozíciós,
logisztikai és gyártási költségeket.
A QUICKTRONIC® ECONOMIC típusok a hagyományos
előtétek külső méreteivel megegyező
geometriával kaphatók, így az EU 2000/55/EG
irányelv kis konstrukciós változtatásokkal alkalmazható.
Előnyök:
- 30%-os energiamegtakarítás, a C enegiaosztályú
KVG-kel összehasonlítva,
- állandó, villogásmentes fény stroboszkóphatás
nélkül,
- a fényforrás-hatásfok javul,
- a fényforrás élettartama nő,
- biztonságos lekapcsolás lámpahiba és a lámpa
élettartamának végén,
- nagy kapcsolásállóság az optimális gyújtás
következtében,
- EVG élettartam: 30 000 óra (kiesési arány
< 10%, tc max. = 70 °C esetén).

QUICKTRONIC® ECONOMIC (kompakt) fénycsövekhez – egyfényforrásos típus
QUICKTRONIC® ECONOMIC (kompakt) fénycsövekhez – egyfényforrásos kivitel
QUICKTRONIC® ECONOMIC (kompakt) fénycsövekhez – egyfényforrásos kivitel
Általános mûszaki paraméterek:
- Hálózati feszültség: 230 V - 240 V
- Hálózati frekvencia: 50 Hz
- Lámpagyújtás: Gyújtás optimális elektród-előfûtéssel 1 s-on belül
- Szükségvilágításhoz VDE 0108 szerint alkalmazható
- Maximális csatlakozási teljesítmény lámpatestenként: 25 W
- Maximálisan megengedett vezetékhossz az EVG és a lámpa
között: < 1,0 m (PIN1,2); < 0,5 m (PIN3,4)
- Vizsgálati jel:
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem: EN 55015 szerint
- Hálózati felharmonikus tartalom: EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság: EN 61547 szerint
HALOTRONIC®
HALOTRONIC MOUSE® – az önálló szereléshez húzásmentesítéssel

Általános mûszaki paraméterek:
- Rövidzárvédelem: elektronikusan reverzibilis
- Túlterhelésvédelem: elektronikusan reverzibilis
- Túlmelegedésvédelem: elektronikusan reverzibilis
- Rádiófrekvenciás zavarvédelem EN 55015 szerint
- Hálózati felharmónikus tartalom EN 61000-3-2 szerint
- Immunitás, zavarállóság EN 61547 szerint
|
|
| Az Ön kosara jelenleg üres |
RÓLUNK MONDJÁK
"Hibátlan kiszolgálás, szakmailag felkészült csapat. Köszönöm a segítségüket."
István
"Egész jó lett ez az új weboldal! Már időszerű volt váltani :-)"
János
"A napokban rendeltem Önöktől termékeket – minden rendben és gyorsan megérkezett és nagyon elégedett vagyok."
K. Sz. Etelka - egy elégedett vevő
|