Eddigi látogatóink

Látogatók: 101723
Szombat - képgaléria PDF Nyomtatás Email
 A Szent Ferenc Kisnővérei által vezetett reggeli ima után ezen a napon is elsőként Kerényi Lajos atya szól előadásában a jelenlévő táborlakókhoz. A csoportos beszélgetések után következett a nem első alkalommal Szalókon vendégeskedő Süveges Gergő televíziós műsorvezető tanúságtétele a szakmai és családapai hivatásáról. Ezt a műhelyfoglalkozáson bővebben is kifejtette. Ebéd után következett a tavalyi Magyar Sydneyből átvett fesztivál, melyet a közelgő vihar ígérete beárnyékolt ugyan, de a fegyelmezett és egyáltalán nem kedvükszegett részvevők lehetővé tették, hogy  sok helyszínen, sok programot valósítsunk meg. A Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök atya által celebrált szentmise lelki élményei után még egy fergeteges táncházra is sor került a nap zárásaként. Ezt az egri Gajdos együttes vezette.
 
Képek alább.